Elhúzom a harmonikaajtót
Maga fogja kezdeni, Márk – a vizsgabiztos hátradől a székében és a földön fekvő műanyag bábúra mutat. – Nem lélegzik, a gerincsérülés kizárva. Mi a teendő?
Kettesével hívják az embereket. Tizenhat éves srác jött be velem, remeg az idegtől, kismotorra csinált jogsit, ahhoz is kell az elsősegély. Én nagyon öreg vagyok már. Ropognak a csontok, amikor a bábú mellé térdelek. Százas tempó, harminc nyomás, kettőt fújok az összeforrt műanyagszájba. Komolyan kell vennem, ez egy közúti baleset helyszíne, vérző homlokkal szédelegnek a túlélők, egy kisgyerek mentőért kiált. A roncsok fölött, ismerős közönyével megjelenik Egyiptom sakálfejű balzsamozóistene, és zsákjába gyűjti a szétszóródott gabonát.
*
A szurkolói ankét előtt beszámolókat olvasok az írótáborokról. Röpködnek az irodalmi shoutoutok. Nem tudom, min múlik, kit neveznek nevén, de akad, akinek három strigulát is behúzhatunk. Szövegpokol, ez nagyon tetszik. Felolvasni csónakoldozás, a túlparton sárga kiemelővel a kezükben várnak a többiek.
Késik a csapat, új formátumon gondolkozom. Harmincnapos tábor, harminc résztvevő, valakit minden hajnalban kiszavaznak, hazamegy. Győztes nincs. Aki egyedül marad, a sátorköteleknek olvas fel a telójából, elapadt szökőkútban tér nyugovóra.
A klubelnök Google Fordítónak szólítja a tolmácshölgyet. Nevetnek. Nagyon nyomasztó. Nem tudom, min múlik, kit neveznek nevén. A klubot visszavezetjük oda, ahová tartozik, dobogó, nagyerdei katlan, kelet, piros-fehér.
*
Ágyékához illeszti az úszóbotot – tömör, türkizkék habszivacs –, csapkodni kezdi vele a vízfelszínt. Tompa puffanások, mintha egy zsák lisztet ostorozna. A fürdőzők zavartan néznek egymásra. Lebegnek az Adriában, langyos, mint az anyaméh, ez a csávó pedig magáévá teszi a közeget. A sós, alaktalan végtelent keféli a heringszürke hullámok díványán. Amikor eljön a pillanat, az örökké táguló univerzum hüvelyére céloz. Kilövelli milliónyi spermiumát. Túl az Andromédán, túl a Vörös Óriásokon, túl a fekete lyukak fölfoghatatlan hívóerején eléri az isteneket. Ez egy titán magömlése, átrendezi a szent hierarchiát. A haverok a parton röhögnek. Idióta vagy, Jan, mondják neki, tipikus mókamester.
*
Szeretném, ha többet lennél velünk, az én családommal is töltsünk időt, látogasd meg nagyanyádat, nyolcvanhárom éves. Debrecenben? Pesten? Esküvő, tejfakasztó, kiesési rangadó, temetés, egy sör, egy kávé, egy sajtos gyrostál. Vivien szokott tetoválni, amikor itthon vagytok?
*
Tizenegykor találkozom Viktorral az Ibolyában, négy harminckor urológushoz megyek. Az állatpatikában a kutyám nevén szólítanak. Két menetjegy ezer forint, a négyhatvanért vásároltat az ügyfélszolgálatnál tudom visszaváltani. Marci azt mondja, menjek egyből here MRI-re, hahaha, hereemeri. Ötvenhatodik perc, egy-null, BB5 a rövidbe bólintja DZSB10 beadását, zeng az induló. Száz kötetre tervezték, százhuszonnégy kötet lett, nagyon ritka, hogy valakinél ott álljon mind a polcon, őszinte leszek, nem is láttam még olyat. Azt ismered, hogy Anubisz és Szabó Lőrinc ülnek a vonaton? Hallgatnak, a tájat nézik, Ohat-Pusztakócs, az átjárónál a sorompók közé szorulva vesztegel egy gépkocsi. Féktávon belül. Mi a teendő? A vizsgabiztos aláírja az igazolólapot, mehetek isten hírével.
*
Korán érkeztem a lapszámbemutatóra, még csak a szervezők voltak ott. Hoztam a közösbe két liter Traubisodát, Fanta citromot. Rám néztek. Egy pillanatnyi gondolkozás után közölték, „a koncert a pincében lesz”. A fény a sötétben lakik. A hang a szünetekben. A zenekar a pincében zenél. Visszakerestem az eseményen készült fotókat. Az első sorban ülök, mindkét oldalamon üres székek. Voltak, akik a szomszéd szobában állva hallgatták a beszélgetést.
Korán érkezem az urológushoz, negyedóra csend. A váróban idegen férfi, életemben először látok őszinte rémületet egy arcon. Rejtegethetetlen, visszatarthatatlan. Profilból tiszta Sam Rockwell, de kétlem, hogy ez felvidítaná. Kiszely Márk és Sam Rockwell ülnek a váróban. Hallgatnak, prosztatadaganat jár a fejükben, a rosszul szigetelt ajtó mögött valaki rövidet köhint.
*
Jan színtiszta taurint iszik egy szikla tövében. Minden előjel nélkül veti magát a habok közé, megáll az idő, izgatottan figyel az egész partszakasz. Amikor újra felbukkan, Rautek-féle műfogással húz a partra egy nyolcszáz kilós fehér cápát. A családanyák azonnal a fényképezőért kapnak, vétek lenne lemaradni erről a pillanatról. Ez a férfi felszentelt szónok. Ez a férfi távoli óceánok sótartalmából hámozta ki a szavait. Gyöngyhalász vagyok, mondja, amikor az objektívbe néz, az elsőszülött fiú elsőszülött fia.
*
Nagyjából hatezer könyvet örököltem, szerzőnként hordom őket Debrecenbe, százhuszonnégy kötet Jókai Mór utazik a Honda Civic csomagtartójában. Tiszacsegénél kamiont előzök. Telekházától Pusztakócsig kocsisor áll, baleset lehetett, fejem fölött mentőhelikopter köröz. Araszolunk. Mi a teendő ilyenkor? A műanyagtorzó mellé térdelek, arcához hajolok, tíz másodpercig figyelem a mellkasát. Nincs légzés, a bőre hideg, mint az Admonti Apátság picefala. Harminc nyomás után a fülébe súgom a ritkán mesélt történetet, miszerint az épen maradt vagonok egyikében Szabó Lőrinc az első versét írja, segélykiáltásokat ritmizál. A kéziratot Anubisz őrzi meg. Ha majd eljön az idő, felolvassa mindenkinek.
*
Szövegpokol. Lehetne önálló műnem, de akkor inkább pokolszöveg. A kereső nem dob semmit a Pokolgép-dalszövegeken kívül, győzelem. Pár éve helytelenül használtam a „papfoltos” kifejezést, arra sincs más találat. Elég kínos, a szám elé kéne tennem a kezemet, amikor ilyesmiről beszélek.
*
Élesztő. Ellenség vagy barát? A mellettem ülő hölgy Fanny magazint olvas. A képernyőmön szöveg, vastagon szedett munkacím: megbassza a tengert. A hölgy távolabb húzódik tőlem, ha tehetné, kiülne a hajtóműre. Biztos bánja, hogy én tettem fel a táskáját.
Ereszkedni kezdünk. Íme, eljött az utolsó bátorságpróba. Az éjszaka arannyal szegélyezett csapóajtaján átszűrődik Snow örökérvényű slágere, Informer, I lick the boom-boom down. És mi, a fapadoson nyomorgó halandók, fejet hajtunk a nádcukorral felszórt leszállópálya előtt.
Borító: Unsplash
